A Csallóköz Európa legnagyobb szárazföldi szigete, a Duna és a Kis-Duna, illetve Vág-Duna között terül el. Legnépesebb települése Komárom. Komárom és Pozsony között húzódik a 131 számú vasútvonal a Csallóköz tengelyében. Azt hittem, hogy már ez is elbézésedett terület, de tévedtem, mert még igazi vonatok is közlekednek erre. Így hát nekivágtam, hogy ismét végig vonatozzak a Csallóköz fővonalán.

Kelenföldön zajlik az építkezés, minden látogatásom alkalmával van valami fejlemény. De most nem az építkezés, hanem a csillogó-villogó a 45-ös és a 46-os Flirt vonzza a tekintetet, meg egy átrobogó Dispolok vonta Box Express konténervonat.

Bár vonatom kb. öt percet késik egy megkésett balatoni átlós miatt, így sincs sok idő nézelődni, érkezik a Keletiből a 153-as Gigant 6 halberstadti kocsival. A másodikba kapaszkodok fel, de végül az első kocsiban telepszem le, ott találok egy olyan négyes székcsoportot, amely mellett lehúzható ablak van. Bár utálom a huzatot, szerintem nem az a jó megoldás, hogy csak egy-két ablakot lehet lehúzni. Mert huzatot így is tud csinálni az individualista utas, de ezzel párhuzamosan tudnak sarkok levegő nélkül maradni.

Most lehet válogatni a helyek között, talán tizenöten lehetünk az első két kocsiban. A viszonyok aránylag kulturáltak, csak a fejtámlák sötétszürke koszfoltjai ejtenek gondolkodóba. Lehet, hogy ezek még az NDK-ás vegyipari munkások izzadt fejének nyomai ?

A tempó kifejezetten gyorsvonatszerű. Szerencsére csak Komáromig utazom ezzel a vonattal, onnantól ugyanis a gyorsvonat már mindenhol megáll, nem tudnám leírni az előző mondatot.

Bicskén volt 1-2 leszálló, felszállót nem láttam. Tatabányán 8-10 utas vár a peronon, meg egy kalapácsos ember, aki megkopogtatja a második kocsi kerekeit. Valószínűleg a mosolygós kalauznő kérhette a vizsgálatot, mert végigasszisztálja a kopácsolást. Eszembe jutott a nemrég az Indexen látott repedt halbi kerék és örülök annak, hogy átjöttem az első kocsiba. Most a kalapácsos ember mindent rendben talál, roboghatunk tovább.

Tatán is voltak leszállók, meg talán tíz felszálló. Meglehetősen üres a vonat, amikor a kezdeti ötperces érkezést megtartva Komárom állomásra érkezünk.

Meleg van, iszom egy pohár Borostyánt, mielőtt nekivágok a hídnak. A Duna felett most elviselhető mennyiségű a kerékpáros, pláne hogy azok is zömmel a másik járdán tekernek, sőt akadnak olyanok is, akik a szabályokat betartva az úttesten közlekednek.

Komárno állomásra érve először a szerelvényeket szemlélem meg. Az újvári vonaton kívül csak Bézéket látok, ezért aztán nem is merem megvenni a jegyemet, inkább a jedáleňbe indulok. Egy gyors ebéd és egy korsó sör után a peronon ténfergek. Kisvártatva egy Búvárszemüveges tűnik fel Dunaszerdahely felől, én meg izibe megveszem a jegyemet Nové Mesto állomásig. Nem is tudom merre indultam volna tovább, ha Bézé lett volna a pozsonyi vonat.

Az érkező szerelvény az Érsekújvárba induló vonat mögött, foglalt vágányon állt meg, így a mozdony körüljárására csak a másik vonat indulása után kerülhet sor. De minden menetrendszerűen zajlik és vonatunk kisvártatva indulásra kész.

A harmadik kocsiba kapaszkodok fel, kevesen vagyunk, lehet válogatni az üres fülkék között. A kocsi kopott, de ki van takarítva. Én oly korban nőttam fel, amikor még függönyök voltak a vonatok ablakain, de odahaza, a szép új világban ez már ritkaságnak számít, így szenzáció számba megy számomra, hogy ebben az öreg kocsiban az összes ablakokon megvan a függöny ! Később a WC-t is felkeresem, lestrapált, mint az egész kocsi, de alig büdös. WC papír, szappan, kéztörlő van, de víz egy szál se. A szomszédos kézmosóban szintén.

A 131-es Búvárszemüveges kicsit füstöl, amint ez egy öregecskedő dízelmozdonytól elvárható, de játszi könnyedséggel húzza a három kocsit a sík terepen. A pálya elég jó, erős sínek betonaljakon, bár itt-ott ráférne egy kis egy kis aláverés. Szép simán, vonatszerűen robogunk.

Mindenhol fényjelzők vannak, viszont van több aránylag forgalmas közút, amit sorompó nélkül keresztezünk. A paklikocsiban is dolgozik egy vasutas, amolyan hivatali kézbesítő lehet. Színes dobozokat ad le, papírokat vesz át.

Az út első szakaszán minden megállóban volt legalább egy leszálló, még olyan helyeken is, ahol a semmi közepén álltunk meg. A 9. megálló, 42 kilométer után, Dolný Štál az első állomás, ahol sem leszálló, sem felszálló nincs, csak egy kanna vizet (?) vesz le a paklikocsiból az ott szolgáló vasutas.

Viszonylag sűrű a forgalom, három ellenvonattal is találkozunk a 95 kilométeres távon. Az elsővel Dunaszerdahelyen (812, 011, 011), a másodikkal Uszor Kvetoslavov nevű állomásán (750, B, BDs, B), a harmadikkal Podunajské Biskupice állomáson (812, 011, 011). Ez utóbbi állomáson láttam egy tehervonatot is, 742-es mozdony vonta tehervonat várt a Pozsony felöli kijáraton. Podunajské Biskupice állomásnak teherpályaudvara is van, de ott nem láttam semmilyen vasúti járművet.

A régi Szlovákiában szürkére festették a családi házakat, manapság a mediterrános barackszín a legdivatosabb. A régen bizony szegényes kinézetű nyaralócskákon a legfeltűnőbb a megszépülés, most már jobban néznek ki a tavacskák melletti házikók.

Akkor is kánikula volt, amikor először vonatoztam erre. A nyolcvanas években emeletes kocsik közlekedtek ezen a vonalon. Akkor az emeleten utaztam, mert ott voltak kevesebben, és különben is azt gondoltam, onnan több mindent lehet látni. Aztán kiderült, hogy odafent sokkal melegebb van, arról nem is beszélve, hogy az emeletes kocsik alsó szintjéről sokkal jobban látszanak a vasút pályamenti kellékei.

Uszornál már látszanak a Pozsonyig lenyúló hegyek. Az utasszám és az utascsere az út közepe felé volt a legkisebb, viszont Pozsonyt közelítve egész jó feltöltődik a vonat, így az induló utasszám többszöröse száll le az út végén, Bratislava Nové Mesto állomáson.

A peron, ahová érkeztünk, jó benyomást tesz rám. A másik vágányon egy Párkány felé tartó laminátkás személyvonat vár indulásra. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azzal utazok tovább, de eszembe jut, hogy csak kéne inni előtte egy sört.

Az aluljáró középső részét szépen felújították, de az állomás többi része az újraélesztést várja. A csarnoki büfé zárva, de az emeleti kocsma szerencsére működik. Sört kérek, a csapos visszakérdez, mire kiderül, hogy nem tudok szlovákul. Nem szokott üldözési mániám lenni Szlovákiában, de most úgy érezem, nem lenne szerencsés magyarul szólni a nagydarab csaposhoz. Olyan morcosan néz, hogy nem jut eszembe a varázsige: dvánásztku proszim ! Angolul makogok valamit, a csapos kicsit megenyhülve, angolul is közli a fizetendő összeget.

Iszogatás közben konstatálom, hogy ez tulajdonképpen nem egy állomási, hanem egy közönséges kocsma, ahol nem alkalmi betérők, hanem egymást ismerő törzsvendégek sörözgetnek és beszélgetnek. Felhörpintem a sörömet és elindulok Bratislava Vinohrady állomás felé.

Az állomás előtti tér régen sem volt szép, azóta csak csúfult. Kicsivel az állomás mellett szép nagy irodaház tornyosul, amelyet eddig csak távolabbról, vonatablakon át láttam. Egyelőre kicsit még idegenül áll egy dombocska tetején.

Közel háromnegyedórás külvárosi séta következik. Még sohasem láttam a városnak ezt az arcát. Nagyon meleg van, de nem bántam meg, hogy toronyiránt gyalog vágtam neki az útnak.

Nem sok idő van Vinohrady megállóhelyen körülnézni, de nincs is ott túl sok látnivaló. Sokszor haladtam át itt vonattal, az ablakból érdekesebb helynek látszott, közelről csak egy egyszerű, bár forgalmas le- és felszállóhely. Szerencsére a középső peronon működik a büfé, egy könnyű sörrel pótlom a kiizzadt folyadékot.

Nagy lendülettel érkezik a 283 008-as Pershing, mögötte hat kocsival. A vonatban már érkezéskor elég sokan vannak, jó sokan szállunk fel, gyakorlatilag minden hely megtelik, különösen Vajnory állomás után. Van némi jövés-menés, keresgélés, de végül gyakorlatilag mindenki talál helyet magának, aki le szeretne ülni.

A Kúty - Nové Zámky állomások között közlekedő Os 2023 személyvonatot a Start valószínűleg gyorsvonatnak nevezné, hiszen sokkal több helyen nem állunk meg, mint a Szolnok és Debrecen közötti gyorsvonat.

Galántáig az ülőhelyek nagy része foglalt, ott jelentős utascsere után is elég sokan vagyunk még a vonaton. Šaľa állomáson is sokan szállnak le, de itt már alig akad felszálló, sokkal lazábban ülünk a kocsikban.

Szerintem sokkal többet lehet látni egy vasútvonal életéből, ha személyvonattal utazik ember, pláne ha még az ablakok is lehúzhatóak, így elégedetten szállok le Nové Zámky állomáson.

Érsekújvár vasútállomásán öt perc van az átszállásra. A peron másik oldalán a komáromi személy indul, a Párkány felé indulóhoz aluljárózni kell. A két vonat keresztezi egymás útját a kijárati váltócsoporton, de mégis logikus ez a vágánykiosztás, mert ugyan a vasutasok kicsit többet dolgoznak, de az utasoknak így könnyebb átszállni a korábban induló komáromi vonatra.

Készültem arra az eshetőségre, hogy Bézére kell szállnom, hiszen utaztam már 810 mögötti 011 kocsiban Štúrovo és Nové Zámky állomások között, és máshol is értek már kellemetlen meglepetések, amikoris vonatpótló akvárium közlekedett igazi vonat helyett. De most nem tudom felhasználni előre kigondolt jó kis poénjaimat, mert igazi vonatra van szerencsém felszállni, három Bt kocsit húz a Laminátka.

Kevesen vagyunk a vonaton, induláskor összesen sem lehetünk többen harmincnál. Bár Érsekújvárban nem volt idő sört inni, megtesztelem a WC-ét. Takarítószer illat, WC papír, víz, szappan, kéztörlő.

Érsekújvár után a táj egyre változatosabb. Ha az utas a Dunakanyar felől érkezik, ez nem olyan feltűnő, de a sok órás alföldi vonatozás után jó a szemnek dimbeket, dombokat látni, meg távolban kéklő hegyeket.

A Szili 6 darab, jó állapotú Bmx kocsit húz hazafelé. Utas alig van itt-ott a kocsikban. Az első megálló a menetrenden Chľaba zastávka, bár amikor megállunk Helembán, csak a Chľaba feliratot tudom felfedezni az állomáson. Erősen figyelem az utascserét, összesen egy középkorú asszonyt látok leszállni.

Nem emlékszem, hogy korábban valaha is megállt volna velem vonat Párkány és Szob között menetrend szerint. Úgy rémlik, a csehszlovák időkben helyi személyvonat közlekedett itt, de a 2000-2001-es szlovák menetrendben már nem is szerepel ez az állomás. Valószínűleg Schengen óta vált ismét lehetővé a Kovácsi hegyekhez vonattal kirándulni.

A táj egyre szebb, az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház után a visegrádi Fellegvár a másik csúcspontja a látványnak és a magyar történelemnek, már csak ezek megcsodálásáért érdemes erre vonatozni !

A Párkány felől érkező vonatunk zónázóként közlekedik, azaz Váctól a Nyugatiig nem áll meg. Ez a vonat 26 perc alatt teszi meg ezt a távot, a múltkor ennek az időnek a duplája eltelt, mire a Hungária EC kiért a Keletiből Vácra.

Szépen, vonatszerűen robogunk át a megállóhelyeken, ahol az emberek már várják a zónázó mögött közlekedő személyvonatot. Minimális késéssel érkezünk a Nyugatiba, egy jó kis vonatozás végállomására.