Székesfehérvár szép nagy állomás, az indóház egyik folyosóján büfékkel. Itt nézegettem ebéd után, nem túl nagy sikerrel, amikor kellemes meglepetés ért, átalakult a folyosó végi kocsma. Elődjébe még inni sem tartottam érdemesnek betérni, de az új gyorsétterem alkalmasnak tűnt megebédelni egy átutazó számára.

A pult feletti étlapot nézegetve elsőször valami frissensültre gondoltam, de a pult mögött dolgozó asszonyság kétszer is a menüt ajánlotta. Ám legyen, tehát ma tojásos leves, valamint vadas zsemlegombóccal lesz az ebéd.

A pultnál megkaptam a sörömet, fizettem, utána helyet foglalhattam az étkező részben, ahol elém tették az ebédet. Ez tetszett, hasonlónak találtam a technológiát csehszlovák vasúti büfékben szokásoshoz.

Először nem óhajtottam tojásos levest enni, de végül csak bekanalaztam, és a gyakorlatban finomnak bizonyult, olyan volt, mint otthon. A vadas viszont nem olyan volt, mint otthon, ám ez nem is csoda, hiszen Édesanyám páratlanul finom vadast tudott készíteni.

Node nézzük inkább az elém került fogást. Belekóstoltam a zaftba, nem volt rossz. Azután feldaraboltam a kemény, jóízű gombócokat, és bekanalaztam az egészet. Kellemes volt az összbenyomás. A húsdarabka sem volt rossz, bár túl sokat nem lehetett kóstolni rajta, a méretére talán csak az ára lehetett mentség, hiszen a két fogásért, meg a pohár sörért összesen 890 forintot számítottak fel.

Az úri népek már nem járnak vonattal, így nem csoda, hogy a vasúti étterem immár történelmi kategória mifelénk. Ezért én már egy jobb gyorsétteremnek is örülök, így ma a Bakter söröző három tányérkát kapott, ami nem csak ennek az ebédnek szól, hanem az tetszik, hogy a füstös rossz kocsma helyén egy használható evő-, ivóhely nyílt Székesfehérvár indóházában.