Olasz étterem Balatonföldváron

Bár régebben viszonylag sokszor megfordultam Balatonföldváron, és azt hittem jól ismerem ezt a helyet, mégis kellemes meglepetés ért az idén. Most a település nyugati felén nyaraltunk, ott ahol egy sétány húzódik a löszfal tetején, fantasztikus kilátást nyitva a gyönyörű Balatonra. A naplemente festésre ingerlő kék és rózsaszín káprázatival eltelve értünk ki a sétány végéig, ahol a tisztás túlsó oldalán egy olasz étterem működik, kulináris örömöket kínálva a páratlan látványosság után.

Az étterem a szebbik arcát mutatja a tó felé, szépen terített asztalok sorakoznak a teraszon. Még nincsenek sokan, amikor letelepszünk, de folyamatosan érkeznek vendégek, zömmel a tisztáson át, amely estére könnyű párába öltözött.

Az étlap olasz nyelven íródott, a magyar fordítás némely étel mellett talán túl laza, de összességében tetszik nekem, mind a tartalom, mind a kivitel. Ha olasz az étterem, akkor én pizzát rendelek, ma este quattro stagionit (1350 Ft). A négy évszak pizzán a rárakott feltétek nem keverednek, egy-egy negyedet foglal el a gomba, a szalámi, az articsóka, a negyediket elfelejtettem. Nem mondom, hogy életem legjobb pizzáját ettem, de Magyarországon mindenképpen a jobbak közé sorolandó. A pizza már a tésztánál eldől, szerencsére most jó irányban, a feltétek csak fokozzák az élményt.

De ne feledkezzünk el a társaság többi tagjáról sem, ők saláta tálat és pizzát ettek, szintén jó étvággyal fogyasztva az ételt. A finom vacsora mellé a ház rozé- és vörösborát iszogattuk, igen megfelelőek voltak azon az estén.

Szóval jól éreztük magunkat, így nem csoda, hogy másnap is arra tévedtünk vacsora időben. Most a terasz egyik másik asztalánál foglaltunk helyet, innen a Balaton egy másik szegletére nyílik szép kilátás. De a mai este fő attrakciója számomra a linguine kagylóval és laskagombával (1800 Ft). A tál látványnak is szép, megenni az utóbbi idők egyik legnagyobb élménye volt számomra. A látványban a kagyló a legdominánsabb, ízben inkább a gomba izgalmas, de amitől piramidális az étel, az maga a pompás, ovális keresztmetszetű hosszú tészta, a fantasztikus olajos, fehérboros mártással.

A remek tésztán kívül pizzák és grillezett laskagombák voltak az asztalon, üdítők, vizek, és a bevált rozé és vörös bor mellett. Minden finom volt, a környezet gyönyörű, a felszolgálók kedvesek és jól dolgoznak.

Régi szabály, hogy ne térj vissza oda, ahol nagyon jól érezted magad. Nem is mentünk oda pár napig, de végül úgy döntöttünk nincs alkalmasabb hely nyaralásunk utolsó estéjére. A pompás sétányon a szokásosnál sietősebben lépkedtünk, mert vihar készülődött a tó felett. A bölcs helyiek nem tettek közvilágítást a sétány mellé, így nem zavarja fényszennyezés a tó fenséges látványát. Ám most nem sokáig bámulunk bele a villámokkal kerített medencébe, mert szép lassan elkezd szemerkélni az eső. Szerencsénk volt, éppen tető alá érünk, amikor lezúdul a víz az égből.

Az esővel párhuzamosan a szél is rázendített, a vendégek sietősen menekülnek be a terasz tó felöli oldaláról az étterem belső helyiségébe. Mi a vihar ellenére a terasz védettebb oldalán telepedtünk le, a személyzet láthatóan nem örül ennek, de tudomásul veszik döntésünket és udvariasan teszik a dolgukat. De mire a borok megérkeznének, a vihar annyira eldurvul, hogy mi is inkább bemenekülünk. Az este legizgalmasabb eseménye kétségkívül a vihar volt, hol ez, hol az szaladt ki az asztal mellől rácsodálkozni a természet varázslatára.

De közben az asztalunk is igen szépen kidekorálódott: linguine kagylóval és laskagombával, cannelloni spenóttal és túróval, cannelloni hússal és persze pizza, ezúttal prosciutto e fungi. De ne feledkezzünk meg az italokról sem, rozé, vörösbor, Sió körtelé, ásványvíz kellette magát az asztalon.

Én ma este a spenóttal és túróval töltött cannellonit (1300 Ft) választottam. Tulajdonképpen finom volt, de nem ért fel a korábban megízlelt linguinehez. Bár szellemes és harmonikus étel kompozíció, de egy csipetnyi mediterrán üdeséget hiányoltam róla. A hússal töltött variációból is ettem egy falatot, az is jó volt, de szerintem a spenótos izgalmasabb étel.

Vacsora közben a vihar egész jól lecsendesedett, de még nem volt sétára alkalmas az időjárás. Így hát édességeket rendeltünk, én tiramisut (600 Ft). Nem kellett volna. Elég ritkán eszem édességet, így nem nagyon tudom viszonyítani, de ez a tiramisu számomra egy túlédesített könnyű unalom volt.

Így ért véget a vacsora és a vihar. Nincs kedvünk a vizes fűben caplatni, ezért kivételesen a főbejárton át távozunk. Ez a balatoni főútra nyílik a Földvár utáni emelkedő tetején, szemben egy benzinkút, a szélső házakig egy kamionok használta parkolón kell átsétálni. A vihar tördelte ágakat és a tócsákat kerülgetve idézem fel gondolatban az elmúlt szép estéket, az olasz étterem melletti tisztást, a tisztás szélén álló gipsz Hófehérkét a hat és fél törpével.

Tehát egy jó kis olasz étteremre bukkantunk Balatonföldvár nyugati peremén. Ha csak a linguine kagylóval és laskagombával költeményre gondolok, egyértelmű lenne a négy tányér. De ha mindent figyelembe veszek, akkor is nagyon tetszett a Nápolyi Pizzéria a Balaton partján. Jó ételek, kellemes italok, remek felszolgálók, pompás környezet, bár a legutolsó látogatásunkkor már csak öt törpe meg két csonka talp állt Hófehérke mellett. Ars longa, vita brevis. Azaz a konyhaművészet örök, a törpék élete meg véges.