Sztrapacska Bánkúton

Egy Bükk-fennsíkon megtett gyalogtúra után értünk vissza Bánkútra és tértünk be ebédelni a Fehérsas panzió éttermébe. A környék elég kihalt így egy őszi hétköznap délutánján, de a panzió előtt áll egy-két autó. Maga az étterem sokkal jobban néz ki, mint feltételeztem. Ám mindenki a sokkal egyszerűbb, keskeny teraszon telepedett le, így mi is ott ülünk le. A külső asztalok legnagyobb vonzereje az erdő és a Nap is odasütött még, amikor leültünk.

Az étlap is meglepően széles választékot kínál. Némi töprengés után tárkonyos vadragulevest (1200 Ft) és sztrapacskát (1000 Ft) rendelünk. A vadragut megkívántuk, a sztrapacskát meg már régóta tervbe vettük, igaz nem a Bükk, hanem a Mátra egyik magaslatán.

Egy-egy fröccs mellett élvezzük az erdő közelségét, az őszi napsütést. Kisvártatva érkezik a leves, igazi vadragu. Nem olyan városiasan kifinomult, mint a Kopár csárdában, minden alkatrésze nagyobbra van darabolva és az íze is rusztikusabb. Az adag is sokkal bőségesebb, minden tekintetben jól illik egy vadonbéli étteremhez és ami tulajdonképpen a lényeg, mindkettőknek nagyon ízlik. És a sztrapacska is korrekt példánya műfajának, élvezettel ettem meg, bár már a levessel jóllaktam, hasonképpen mint nemrég a Bence étteremben.

Mire a kávéhoz értünk a Nap már csak a magas fákon keresztül próbált ránk sütni és a többi vendég is dolgára indult már. Úgyhogy mi is megittuk finom kávénkat és útra keltünk. De ha újra erre vezet minket jósorsunk, szívesen betérünk majd ismét a Fehérsasba Bánkúton.